Érkezve

Falevél roppan a talpam alatt. Elmosolyodom, amikor meghallom a hangot, nemsoká megérkezik. Egyelőre csak úton van, közeledik, hogy aztán elérje célját. Mert mindenki a sajátját kergeti, és későn jön rá, hogy erőlködve nem marad idő élvezni a tájat. Maratonná válik a keresés. Alig merjük kimondani, ha révbe értünk, helyette azt fürkésszük, hogy merre folytatódik tovább az út.

Megérkeztem, vége van a nyárnak, elmúlt a vakáció, de mégsem. Tovább folytatódik, minden nap új élmények, képeslapra való pillanatok, csodálatos felismerések gondoskodnak arról, hogy a kerék helyett az utat válasszam.

Ha másnak mondanám, nem hinné el, ha más mondaná nekem, én sem hinném el. Apró hullámokkal szemben nem végtelen a látóhatár, a fehér toll nem a kárókatonáé, a mikrofon nem csak játék. És mégis az. Tanulom szeretni a feladatokat, igazából kapaszkodók ezek, csak így érem el a kilátót, ahol ámulatba ejt a látvány.

Giccsesen tökéletes islehet a világ.