Úton

Új nyelvet gyakorol a hintázó elme. Korábban nem használt szókapcsolatok jelennek meg a monitoron. Könnyebben mozognak az ujjak, játszva ismerkednek a formát öltő szöveggel. Bohón csillog a saját tengelye körül perdülő érme, gyönyörködteti az oly sokat látni karó szemet. Tíz ujj tízfélét művel, formába önti a gondolatot, koccint, cirógat, mélázik, úton van, rendszerez, megörökít, táplál, nyit és zár.

Káprázat lesz a stresszből, móka a munkából, páros az egyesből. Időpontok között szalaggal a kezében, lepkét kergetve számlálja az álmokat. Az út az élvezet.

Hét nap múlva már a fellegek közt leszek.

Mese

Máshogy süt a nap, amikor kilépek az ajtón. Csak este veszem észre, hogy elállt a szél, amikor egy másik ajtón lépek ki. előtte járatlan utakon vitt előre az adrenalin. Elvegyültem a fürkésző tekintetek között, a munkagépek vájta talajban sem botlott meg a lábam.

Mesevilág ez, ahol délután egy férfi hegedül a régiségkereskedésben. Ahol este táncot lejt a Hold és a csillag a Dunán, ahol a híd fényei a kulisszák. Ahol, ha nem nyílik az egyik, akkor beengednek a másik ajtón. Ahol eltűnnek a lejtők, ahol smink helyett hamut viselnek az emberek. Piac rejtőzik a háztömbök között, mosoly a néni arcán, meglepettség a munkásén.

Egy pillanatra nincsenek lehetőségek, sem kétségek. Estére csak a kézfogás marad. És a rigófütty. Meg a futó szuszogása.

Jó megpihenni.