Reflexből
próbálom kabócazenére fordítani a tücsökciripelést. Még idegennek tűnnek a
csillagok, helyettük most a tűzijátékot képzelek. Az ablakban ülve hiányos a
táj. Az utcai lámpa fénye nem ragyogja be az éjszakát és hiába várom a felkelő
Holdat.
Más a levegő,
máshogy ízlik a bor, más a nevetés és mások a színek. A tiszta ruhákkal együtt
emlékekkel is megrakhatnám a ruhásszekrény polcát, de nem akaródzik raktározni.
Inkább újraélni, százszor és százszor elmesélni, vonatban merengve felkacagni,
egy-egy pillanatról asszociálni.
Láttam, megéltem,
szerettem helyett látni, élni és szeretni.
És hallgatni,
ahogy a parton kopogtatnak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése