Év

Kevés csodálatosabb dolog van a nyári égboltnál. Sokan sokféleképpen leírták már, szerintük miért kihagyhatatlan, léleképítő és ajánlott a nyáron éjjel kint ücsörögni. Egy pohár portóival, egy maréknyi szentimentalizmussal, vagy épp egy léleknyi optimizmussal bámulni az eget. Persze, a legjobb, ha a pohár, a kéz és a lélek is teli van.

Közel egy éve próbáltam az égig nyújtózni, elérni, belemarkolni, benne lebegni. És még mindig itt van fölöttem. Mert a csillagok állnak, csak mi megyünk. És a Milky Way csomagolása állítólag nem jelent belépőt a galaxisok közé.

Nyújtóztam, kitártam a tenyerem, belehuppantam és korábban elérhetetlennek tűnő magasságokba értem. Naplementéket néztem, tetőpanorámán ámultam, hagytam, hogy szabálytalan legyen, az, aminek nem kellenek előírások, kerekekkel növesztettem szárnyakat, mosollyal bontottam falakat.

És tovább baktatok, mint aki telhetetlen és elégedetlen. Pedig épp az ellenkezője visz mindig felfelé.

Elmélet

Hosszú az út odáig, amíg a gyakorlatban is igazolást nyer egy elmélet.

Végtelennek tűnhet, olyakor fák szegélyezik, napfelkelték és naplementék szórakoztatják az úton lévőt. Nem olyan ez, mint a betervezett kirándulás, spontán vándorlásból áll az élet. Sem a googlemaps, sem az előre telepített navigáció nem ad pontos útvonalat. Nincsenek koordináták, csak pillanatok, mosolyok, gondolatok, felvázolt tervek, meghiúsult elképzelések, napok, hónapok… És egyszer csak észreveszed, először nem hiszed, mert annyira nyilvánvaló. Nincs célszalag, amelyet diadalittasan átszakítasz, és úgy gondolod, nincs tovább. Élsz, jársz. Egyedül, de mégsem.

Mint a tankönyvekben, amikor az almafa alatt ülve fejen talál egy lehulló gyümölcs és eszedbe jut a régi elgondolás, amelyet mindig is hittél, de másra hagytad volna az aratást.

Önmagadat kell megvalósítani ahelyett, hogy azt várnád, majd más mellet összefutsz vele.

Vakáció

Lehet úgy kirándulni, hogy azt csinálod, amit máskor?

Lehet úgy otthon lenni, hogy nem akarsz hazamenni?

Lehet úgy elfáradni, hogy teljesen feltöltődtél?

Lehet, hogy nem órákból, hanem csillagokból, felhőkből, utakból és lélekből áll az éjszaka?

És lehet minden úgy tökéletes, ahogy van?

Igen, lehet.

A Bájital

És elindultak. Óvatosan, puhatolózva, ahogy a kánikulát lezáró vihar után szokás. Nyáron is zokniban le a lépcsőn, átérezve minden egyes mozdulatot. Azt, ahogy a puha pamut megérinti a szilárd követ, és nem engedi, hogy bántódás érje a lábat. Ahogy a meleg átjárja a testet, megelőzve, hogy végigtüsszögjem a házat. Őrzi az alvók nyugalmát és az éberek lelkesedését.

Csendben indultak el, csak ők tudják, merre mennek, és nem bánják, ha a világ nem tart velük. Mert tudják, hogy nekik nem a világ kell. Mert a világ nem elég.

Néhányan hitetlenkedve, inkább nem kérdezve követik útjukat. Majd elválik, gondolják és nagyot kortyolnak a rozéfröccsből, a nyár éjszakák bájitalából. Ami csak akkor nyittatja szólásra az ajkakat, ha érdemes és akkor zárja be azokat, amikor épp szükség van rá.