Kabát

Nehéz kabátként fektetem a szék támlájára az elmúlt heteket. A zsebében kotorászva rendszerezem az élményeket. Szalagok, gombok, betűk, hangok, érett gyümölcsök, nagyvizek, naplementék, boldog pillanatok kerülnek elő a rejtett zugokból. Elégedett mosolyt, teli szájjal kacagást és rácsodálkozó tekintetet csalva a sosem nyugvó elme arcára. Egyre könnyebb lesz a kabát, rég elillant már a zúgolódás és a kételkedés moraja. Rövid jegyzeteket böngészve levetkőznek és jelentéktelenné válnak az aggályok. Régi új vágyakat hoznak a lehulló levelek, valamiért mindig meglepődök a soha véget nem érő körforgáson.

Elégedetten vetettem le a kabátot, hogy holnap újra a szüntelenül boldogok lendületével terítsem a hátamra, mielőtt elindulok a csodákat rejtő reggeli ködbe. Biff is megmondta, hogy a csodák általában kicsik és csendesek. De akkor is vannak, ha már megszoktuk őket. Sőt, akkor vannak igazán.