utolsó

Már nincsenek pattanások, még nincsenek szarkalábak. Még nem kell éjjeli arcpakolás, már nem kell állandó igazolás.

Egy diploma, egy állás, egy élet. Millió öröm, rengeteg ember, betűtenger.

Sok élmény, sok vágy, élethű álmok. Álomhű életek, nincsenek tervek.

Még egy fogmosás, azt hiszem, holnap már minden más, pedig mégsem.

Éjszakát

Hiába keresem a Tejutat a kora nyári égen. A kánikula megelőzte nyarat, ahogy az érintés is megelőzheti a kapcsolatot, a kapcsolat meg az érintést.

Fehér felhők takarták el a Göncöl szekeret, pedig a repülőgép sem tett kárt a vázban. Jóakaróan terül el a lepel és én is késztetést érzek arra, hogy a magamra húzzam. Fűben fekve induljak újra útnak, egymagam, teljesen. Lépcsőkön baktatva járjam be a világot és új tájak tűnjenek fel a láthatáron. Minden más, valami mégis ugyanaz.

Már tudom

Van az a valami, olyan megfoghatatlan, mégis sokan szívesen beszélnek róla. Olyankor mindig elgondolkodom, hogy vajon átélték már? Abban sem voltam biztos, hogy tudom, pontosan miről van szó.

Amikor színesen süt a nap, amikor nincs más dolgod, minthogy észrevedd az életet. Amikor csodálatos festményeset játszik a természet. Amikor szárnyaknak érzed a négykeréket. Amikor az egyedül a mindenki, és a mindenki a világ.

…amikor tudod, hogy minden csak a lehető legjobban alakulhat, az a szabadság. Mert nem csak a tudatlan boldog, hanem a szabad is.

Szeretem

Szeretemidő. Az esőkopogás nemcsak elalváshoz tökéletes, de előadás alatt is megnyugtató volt hallgatni, hogy gördülnek le a magas ablakokon az esőcseppek. Mintha máshogy telt volna az idő. A nagy embereknek nagy szavaik vannak erre, ők azt mondanák, hogy szakrálisba váltott át a profán, ünnepi lett a hétköznapi.

Színes esernyővel baktattam a városon, csakazért is mosolyogva, legbelül tudtam, hogy nem én vagyok az egyedüli. Illatos kávézóban kortyolgattam az életet, nem érdekelt a világ gondja, sem másé. Az eső elmossa a bajokat, mint az út porát. Képzeletben kicsit elkalandoztam, kizökkentett, amikor belegondoltam, másnak mit jelenthet ez az idő. Nem tudtam megfékezni a gyorsuló szívdobogást, ahogy a széles mosolyt sem. igen, olyan is lehet, nyugtáztam megelégedettséggel és nagyot kortyoltam a kis kávémból.

Ugyanaz?

Furcsák voltak a fények. A lenyugvó nap sárgásra festette az esőfelhőket. A teraszról nézve szürreális a világ, mint egy megnemértett művész festménye. Csak gubbasztottam és vártam az esőt belemélázva a kora nyári tájba. Libabőrös lettem a széltől, de nem akaródzott bemenni, jó volt lubickolni a melankóliában. Rég éreztem magam ennyire rezzenéstelennek és meglepett, hogy ez is én vagyok. Sőt, talán kicsit elhittem, hogy ez vagyok én. Új értelmet nyert az ismerd meg önmagad című történet.

Reggelre elszállt a mélaság, szenzációéhesen ültem be a kocsiba, másoktól ellesett idegességgel vágtam be az ajtót. A feladat ugyanaz, csak meg kell hódítani a világot, hisz megy ez. Kitárni a szárnyakat, megigazítani a kósza tollakat. Keresni a csodát az úton, mint vígjátékban a poént. Beleszeretni egy pillanatra a rövidre vágott fűbe, az illatos gyümölcsbe, petrezselymet rágva emlékezni a régi levesre.

Kiváltságos helyzetben kispárnát keresni, majd a sötétben azon gondolkozni, hogy mi lett azzal, aki elásta a kincset.

Emlékezni fogok rá.

Június

Arcon csap, hogy elsunnyogott fél év. Észrevétlenül osonva, olyan gyorsan, hogy nyomot sem hagyott maga után. Hitetlenkedve hunyorgok bele a reggeli napsugarakba, nem, ez nem lehet. Hiába keresem a kapaszkodókat, csak régi, jól beágyazódott gyökereket találok, amiket csak átlépni lehet. Olyan ez, mint a folyópart, ahol látszólag csak az omladozó móló mutatja az idő múlását.

Ébredés, mosoly, munka, élet, mosoly, morgás, élet, ötletek, öröm. Ez a nap is eltelt, nyugtázom. És arcon csap, hogy a fél év alatt minden nap ilyen volt. Számtalan terv, ötlet, vízió érett meg, amiknek ez az időszak volt a tökéletes táptalaj. Nem kell mindig megváltanom a világot és alapjában megrengetni a szerkezetet, van, hogy elég a folyamatos karbantartás. És micsoda elégedettséggel tölt el a felismerés.

És micsoda boldogság tudatosítani, hogy lesz ez még így se.