Megijesztett,
hogy ennyi volt, hogy csupán eddig tartott a varázs és a lendület, mostmár
nincs több szivárvány.
Elég volt visszatérni a mindennapok csillámporos
körforgásába, hogy egyre tovább bővüljön a látóhatár és a messzeségbe tűnjenek
a korlátok. Jól esik szétszakadni és jól esik újra helyén találni a darabokat. Jól
esek. Lavina indul a kipattanó gondolatból, amely mindent magával ragad. Nem
törődve a sürgős történésekkel, a morcos arcokkal, az áporodott levegővel,
begyulladt hangszálakkal. Nincs éhség, nincs fáradtság, nincs panasz. Őrült szédülésbe
vált a hétköznap, robogó szélviharként rántok magammal mindent és mindenkit,
esélyt sem hagyva a választásra. És jönnek, minden jön egyszerre, meg nem
állva, engedélyt nem kérve letaglóz az Élet maga. Talán van, amiből ma volt idén az utolsó, de lesz olyan, ami holnap lesz az első.
Minden perc egy
újabb csoda, minden csoda egy másik kezdete. Mit kívánhatnék még, ha az álmom
élem?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése