Ősszel a legszebb
a nyár éjszaka. Lepelként borul a csillagos ég a tájra, a hintázó szemének
ajándék ez a látvány. Apró csodákat rejt az égbolt, a Tejút fényes palástja nem
homályosítja el a többi csillag ragyogását. Önálló egyéniségekként jelennek meg
az égbolton, egyedül alkotnak csodálatos egészet a nagyvilággal. Áldás is
lehetne a hajnali ébredés, buksissimogatva kellene kiszállnom az ágyból, hogy
aztán elismerően kacsintsak a tükörbe: igen, megint megcsináltad. Lassacskán fedezem
fel az új útvonal rejtélyeit, minden napra más csodát tartogat az érkezés. Van,
hogy a nyomasztó csend, máskor a lendületes reggel nyűgöz le.
Piros pöttyöket keresek a fáradt jegenyék között, de az ég vörösében elvesznek az apró
gyöngyszemek. Felnevetek, mert miközben az erdő alját pásztázom, nem veszem
észre az égi bált és nem hallom a levek moraját. Akkor bukkan elő a csoda,
amikor belefeledkezek a tájba és önmagamba. Mindig itt kell keresni a
megnyugvást.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése