Vége van a nyárnak,
már a test is jelzi, hogy hamarosan nemcsak a gesztenye levele vált rozsdabarnába. Szebben is
szólhatott volna, nem kellene ilyen sunyin hátba támadni, de jól esik a
kényszerpihenő. Nem tudja jobban, hogy mire vágyom, de ismeri a módszereket. Mégsem
panaszkodom, van valami üdítő a tompa mélázásban és a pokrócba bevackolásban.
A megszokottnál egy
hónappal később döntött ágynak a körforgás. Tudta, hogy nem lehet hamarabb,
tökéletesen időzített. Nem szigetelt el, nem okozott nagyobb bosszússágot a kelleténél.
Inkább segített, hogy majd újra felálljak, hogy megtaláljam a nyár elején
gondosan megszárított hársfavirágot, hogy régi mosolyok villanjanak fel az
emlékezetben. Megmutatta, hogy zárjam ki a világ zaját és azt is, hogy minden
helyreáll. Hálás vagyok a kórságnak.
Van, hogy szavak
nélkül beszélgetünk, minden mozdulatunk árulkodik. Vajon ki érti még ezt a
nyelvet?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése