2016. október 27., csütörtök

Úton II

Lehullott csillagok pislákolnak a harmatos fűben. Nyugovóra térnek a baglyok, amikor már úton vagyok. Velük tarthatnék, de most inkább a hollókat követem. Diót majszolva egy párhuzamos világba indulok, ahol mit sem érnek az itteni szabályok. Noir üdvözlőkártyával küldök életjelet, ma este ne várjatok.
Egy teáscsésze feszített víztükrén bámulom az eget. Leveszem a hátamról az univerzum terhét és kishajóvá hajtogatva útnak indítom a Dunán. Lecsatolom az álmok pórázát, meztelen lábammal száraz falevelekbe gázolok, melegíti a talpam a súrlódás, táncra perdít a zörejek szimfóniája. Felettem az ég, körülöttem a Semmi, zajt hallok, de nem fordulok hátra.

Haladok a járatlan úton, itt nem találnak rám a kérdőjelek. Az erdő mélyén hajtom álomra a fejem, óriás csillagok húzzák rám az avartakarót. Téli a béke, nyári az álom, de a szívben mindig tavasz van. Csillogó vadalmák mosolya terül szét az arcon. Jól lakok az érzéssel, roskadozásig töltöm a polcokat


Ideje visszaindulni és újra megmenteni a világot.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése