Szél

Belesajdulnak a szárnyak az eszeveszett csapkodásba. Messze van a rács, a kulcsok hangjára mégis ösztönösen összerezzen a hintázó. Berögzült képzetek vetnek árnyékot a szivárványos  panorámára, lassan lengedezve kitisztul a kép. Új színek szegélyezik a látóhatárt.

Régen látott csodákat rejt a folyópart. Lassan puha szőnyeget szőnek a lábam elé az égigérő jegenyéről lehulló arany levelek.  Úgy vitorláznak el a távolba révedő szemek előtt, mint az eddig nem értett jeleneteket sorozattá fűző kinyilatkoztatások.

Csak a szemüveget kell lecserélni és máris érthetőbb nyelven szól a Mindenség. A történelem soha nem okoz csalódást. Nyári naptól és hajnali hidegtől edzett fűszálak cirógatják a bokám, megigazítja a szél az összeborzolt tollakat. Finoman megperdíti a hintát, átforgat néhány oldalt és összekócolja a szalagokat. Hálásan mosolygok vissza, velem kacag a tudáson.

Van, amikor megváltás a széllel szemben futni. Így könnyebben utolérhetem a gondolataim.