2015. november 15., vasárnap

Mosoly

Nyugtalanul indult a nap. Teljesen elfelejtettem már, hogy mennyire érzékeny tudok lenni. Legszívesebben Csipkerózsikaként ágyban maradnék és aludnék…mondjuk,az idők végezetéig. Vagy ameddig föl nem ébreszt valaki.
Napközben sem jobb. Az úton azon gondolkodom, hogy a mosoly hiányzott, az önfeledt nevetés elűzhette volna a felhőket. Aztán jön a mosoly és a nevetés, de még mindig szürke az ég. Egy mondat motoszkál az agyamban: szeretünk félni. Nemhagy békén és hiába próbálom magamban cáfolni, nem megy. Megpróbálom applikálni, de az sem hozza meg a várt eredményt. Elfelejteném, de míg nem helyezem el az elképzeléseim szerint, képtelen vagyok szabadulni tőle.
Semmire sem vágyom jobban, mint egy nyugodt, meleg fényben úszó szobára, vastag pokrócra. Kamillateával a kezemben megfeledkeznék az élet gondjairól… a fenét, magáról az életről feledkeznék meg és teljes egészben átadnám magam a létnek.

Helyette kamillateát főzök és leülök a gép elé, hogy egy újabb álmom váltsam valóra. És cinkos mosoly villan meg az ablakból bámuló tükörkép arcán. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése