Késleltetett katarzis

Egy újabb álmom teljesült. Hihetetlen, de az utóbbi fél évben nagyon jó vagyok önmegvalósításból. Kár, hogy ezt általában utólag tudatosítom. Például azt is most fogtam föl, hogy az utóbbi fél évben milyen jó voltam önmegvalósításból. Csupa drímskamtrú pillanat. …amiket utólag élek át igazán.
Késleltetett katarzis.
Ez lett az egyik kedvenc szókapcsolatom, amivel tökéletesen illusztrálhatom, hogyan is viszonyulok a (nem mindennapi) örömökhöz. Igyekszem minden pillanatot úgy megélni, mintha ez lenne az első és az utolsó az életemben. Ártatlan csodálkozással, bevégeztetett vággyal, zabolázatlan lelkesedéssel.
Például tegnap, amikor az elhagyatott utcán sétálva felnéztem az égre és egy északi falucskában éreztem magam. Vagy amikor a színes szélfogókban elmerülve átadom a kormányt a robotpilótának és azt sem tudom, hogy értem célba. Meg amikor a paraméterek hallgatása helyett a kockákat számoltam a macska hasán.
...És azt hiszem, hogy ez mindig sikerül. Pedig nem. Mert van, hogy később jön a Pillanat. A felismerés, amikor egy lélegzetvétel erejéig kihagy az ütő, fejemben angyali kórusok zengnek és koponyám körül sárgásfehér fény gyúlik. Igen, egyfajta megvilágosodás ez, ami még szebbé teszi az élményt.

Késleltetett katarzis… az örökké szaladók ambróziája.