Csúszós leveleken
járok, az árok tetején sétálok. Néha meg akarok kapaszkodni egy-egy faágban, nehogy
lecsússzak a mély árokba. Közben azt magyarázom egy kérdésre válaszolva, hogy
az intuíció a fáradtságmentes felismerés – ennyi maradt meg az álomképből,
amely a reggeli kávérituálé közben villant fel a fejemben. Örülök, amikor nem
csak kusza kép(telenség)ek maradnak meg az álmaiból, hanem olyan mozzanatok,
amelyek értelmezése a felismerés megelégedettségével tölt el.
Vannak olyan
dolgok, amelyeket fölösleges magyarázni. Számomra ezek a jelek a tudatalattiban
elraktározott információk segítségével tökéletesen applikálhatok a való
életben.
Nézem a vén
diófát a ház előtt. Egy galamb próbál megkapaszkodni a kopasz ágakon. Első próbálkozásra nem sikerül, másodikra se. Végül fogja magát és felszáll,
pillanatok alatt eltűnik a levegőben. Nem kell erőltetni azt, ami nem megy –
próbálom olvasni a galamb gondolatait. Néhány perc múlva azonban visszatér és
elégedetten elhelyezkedik a korábban kinézett ágon. Utána egy másik galamb is
mellé ül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése