Ébredő

Fáj a korai ébresztő dallama, morcosan nézek a tükörbe, úgy, mintha egy ugyanolyan nap kezdődne. Lottónyereménynek fogom fel az öt perces egérutat, utána hagyom, hogy magával ragadjon az álmos indulás. Nekem pezsgést jelent a mindennapok szürkesége, a tízóraizó város elnyomott lüktetése, a portás fürkésző tekintete, a szőnyeg puhasága. Kihívás a telefon képernyőjén megjelenő idegen szám, a monitort beterítő szöveg és a piros lámpa fénye.

Mosolygok, amikor eszembe jut, hogy olykor egy félmondat is elég a világ felforgatásához. Nyitott szemmel látni, nyitott füllel hallani, kitárni, belépni, elfogadni, és ha úgy adódik, elengedni.

Megtoldottam a hinta kötelét. Hagyom, hogy egyre feljebb repítsen a lendület, vagy az, aki épp mögém áll azért, hogy meglökje a deszkadarabot. Estére a messzi távolba vész az ébresztőóra bosszantó zaja. Tudom hogy, mi az, ami lendületet ad a reggeli hunyorgáshoz és holnap újra mosolyt csal az álomkócos arcomra.