Már nyílik az a három rózsabimbó, amit tegnap megmentettem az udvarból a nagy hideg elől. Percekig tudom csodálni az őszi rózsákat. Sokkal ragyogóbbak, mint kora nyáron. Látszik rajtuk, hogy bölcsebbek lettek a néhány hónap alatt, valamit vesztettek a zsenge bájukból. Sokkal emberibbnek tűnnek, sokkal erősebbnek, határozottabbnak, és látni rajtuk a forróság érlelte, nap égette, hideg őszi harmat keltette harmóniát.
Bevallom, elgondolkoztam, hogy nem lenne-e jobb kint hagyni őket. A bokron mégis szebben mutatnak, mint szobahőmérsékleten vázába állítva. Itt nem lengeti őket a szél, nem süt rájuk a fáradt őszi napsugár.
Most mégis három rózsaszálon keresztül látom a valóságot, amikor kinézek az ablakon. Mennyi mindent behoztam ezzel a három szál rózsával? Néhány napig beragyogják a szobát, utána csak az emlékük marad. És a nyári hónapok emléke, a korai ébredések, a fülledt esték, az önfeledt lubickolások. Ez mind megmaradt, és ahogy rágondolok, érzem, hogy helyrebillen a mérleg. Nemcsak a rózsákat, hanem engem is érlelt a nyár.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése