Állok a parton. Hajam
az arcomban és viszi a szoknyám a szél. De nemcsak a szoknyám. Érzem, ahogy az
anyagdarabokkal együtt a gondolataim is megszaggatja. És csak szálnak. Mintha az
árnyékukat is látnám. Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar véget ér a
szivárványlét. De nem bánom. Hisz élek. Ez vagyok én és ez itt körülöttem az
Élet. Most kicsit más. Kicsit rózsaszínbe hajlik a szürke és tréfát űz a
gondjaimból. Új keretet, új feladatokat ad.
Vége van a nyárnak,
de tavaszi szelek járnak.
És csak állok a
parton cinkos mosollyal. És várok, hiszen ez az egyik legjobb taktika. Mert tudom, egyszer elvisz a szél.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése