Hiába keresem a
Tejutat a kora nyári égen. A kánikula megelőzte nyarat, ahogy az érintés is megelőzheti
a kapcsolatot, a kapcsolat meg az érintést.
Fehér felhők
takarták el a Göncöl szekeret, pedig a repülőgép sem tett kárt a vázban. Jóakaróan
terül el a lepel és én is késztetést érzek arra, hogy a magamra húzzam. Fűben fekve
induljak újra útnak, egymagam, teljesen. Lépcsőkön baktatva járjam be a világot
és új tájak tűnjenek fel a láthatáron. Minden más, valami mégis ugyanaz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése