Megnyújtja a
hőség a hinta kötelét. Felkapom a lábam, hogy ne szántsa fel a naplementében
fürdő földek horizontját. Paradicsomi fények festik meg a látóhatárt,
tücsökzene támasztja alá az augusztusi égboltot. Különben rám omolnának a
csillagok. Sárgán- és fehéren fénylő pöttyökkel tarkított sötét takaróba
burkolna az éj. Csend, hűvös, beletörődés szőne takarót a sokat járt lábak és
az irodát cipelő vállak közé.
Csillagfényes takaró
helyett hápogástól hangos, betűmintás posztót terítek magamra. Édes harcot
vívok az ellenállással, ragasztott helyett ragadós mosolyt hordva csobbanok a
rengetegbe. Ahol mandalaként tekeregnek a mondatok, hűsítő záport rajzolnak a
vesszők és szimfónia árad a telefonvonal túloldaláról.
Szeretemhely a
világ, mégis merengve bámulom a hullócsillagot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése