Legyőzi a csönd a
zajt. Bódultam lapulok a falhoz, lehajtom a fejem. Megpihennek az ujjak és az
elme, elcsitul a véráram. Nem mozdulok.
Nem gondolok a
nedves matracokra, a hideg pokrócokra, az elgémberedett kezekre, az üres
tekintetekre.
Sem a ragyogókra,
a fürkészőkre, vagy a beletörődőkre.
A csupasz faágakra
gondolok. Akkor vetkőznek, amikor más fázik, akkor öltöznek, amikor mi
olvadunk. Szabadon állják a mínuszok ostromát, büszkén merednek a kék égbe. Ha látnának,
tiszta lenne a tekintetük. Bölcsesség tükröződne a szemeikből, olyan
meglátásokról mesélnének, amelyekről álmodni sem mertem.
Pedig merészeket
álmodok. Vakmerően teljesítendőket, irigyelhetőket, ösztönzőket, simogatókat,
tisztítókat és melegítőket.
És békés álmokat
élek. Csendes csodákból szőtt takaró alatt bújok el éjjel.
Igen, ez a takaró is csendes csodákból készült :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése