A Bájital

És elindultak. Óvatosan, puhatolózva, ahogy a kánikulát lezáró vihar után szokás. Nyáron is zokniban le a lépcsőn, átérezve minden egyes mozdulatot. Azt, ahogy a puha pamut megérinti a szilárd követ, és nem engedi, hogy bántódás érje a lábat. Ahogy a meleg átjárja a testet, megelőzve, hogy végigtüsszögjem a házat. Őrzi az alvók nyugalmát és az éberek lelkesedését.

Csendben indultak el, csak ők tudják, merre mennek, és nem bánják, ha a világ nem tart velük. Mert tudják, hogy nekik nem a világ kell. Mert a világ nem elég.

Néhányan hitetlenkedve, inkább nem kérdezve követik útjukat. Majd elválik, gondolják és nagyot kortyolnak a rozéfröccsből, a nyár éjszakák bájitalából. Ami csak akkor nyittatja szólásra az ajkakat, ha érdemes és akkor zárja be azokat, amikor épp szükség van rá.