Szivárványok

Rutinná vált a rohanás. A kutya éneke elkergeti a hajnali álmokat, az autó zaja elnyomja a rigóéneket, a nevetés elodázza a szürke gondolatokat. Szinte észrevétlenül lopakodik a tavasz. Sárguló repce bukkan ki a zöldellő bokrok mögül. Csak a virágba borult fára emlékezem, meglep, hogy már minden átalakult. A szivárványok változást ígértek, de lejárati dátum és használati utasítás nélkül kaptam meg a jövendölést. Egyre beljebb tolom az ágyat, óriási teret hagyok magamnak. Zuhanó almaként kólint fejbe a felismerés, hogy minden változik és alig veszem észre, mert úgy gondolom, hogy mégis ugyanaz marad. Akár elégedetten hátradőlhetnék, de abban nincs semmi szivárványos.

Legyőzhetetlen

Savként zubog le a torkomon a sok kifogás. Érzem, ahogy marja a nyelőcsövem és arra készül, hogy mindenemet átjárja a nemtehetemség. Nem engedek a nyomásnak, különös erőket ébreszt bennem az intés. Hiszem, hogy megcsinálom azt, amitől mások óvva intenek. Most nem ők vannak a színpadon, hanem enyém a terep. Én rendezem a körülményeket, és az elhatározás mérhetetlen energiával tölt fel. Kis lépés az emberiségnek, de nagy lépés nekem. Várom a kihívásokat, vörös posztóval megyek eléjük, hogy méltóképp üdvözöljem őket a pavilonban. Kijár a kölcsönös tisztelet, de legbelül tudom, hogy legyőzhetetlen vagyok.

Beállítások

Tavasz van, olykor mégis felveszem a báránybundát és őszinte kíváncsisággal hallgatom a körülöttem zajló világot. Mosolyogva konstatálom, hogy a sorok között feladott leckét is megtanultam. Akárhogy is nézem, az emberi naivitás a legszebb dolgok egyike. Hogy hisszük, amit látunk és saját szemüvegünkön keresztül észleljük a valóságot mellőzve mások fókuszait. Hogy hiszek magamban és magabiztosan kezelem a beállításokat.

Tudom, hogy mi van a csomagomban és állandóan bővítem a készletet.

Élmény

Ajtók, folyosók, új épületek, más világok tárulnak ki előttem, miközben én a kisujjamat sem mozdítom. Egy helyben ülve élem meg, miként tágul a tudatom, hogy fogadja be az új gondolatokat. Bizsergést érzek, miközben lapozok, mosolyogva emésztem a mondatokat, nagyokat bólintok és felszabadít a felvilágosult eszme.

Mintha újra az iskolapadban ülnék, egy éve még papírhalmazok borították körülöttem a párnákat. Megszépültek az emlékek. Máshogy látom a múltat és szinte nosztalgiázva szívom be a jól bevált tea illatát. 

Minden egyes elolvasott mondat megerősít, hitet, biztonságot és örömet ad. Élvezem az elégedettség eufóriáját. Kicsit elbódít, „elringat, marasztal, egésszé gyúr”.

Furcsa dolog ez, egyszerű lenne a tavasz ra fogni azt, hogy világgá kürtölném a boldogságot.

A felismerés egy kis teremtés és egy újabb lépés a következő ajtóhoz.