Kamillatea gőzében
fürdik a horizont, sosem látott hegyek rajzolják be a látóhatárt. A lemenő nap
vörösében saját tengelye körül táncol a látható és láthatatlan világ.
Egy darab anyagba
vetem a hitem. A föld fölött tekeregve térdelek a semmibe. Alábukok és a
fordított világ sem rejt veszedelmet. Nyugtalanabb az álom az ébrenlétnél, a vakságtól
felborzolódik a tarkón a szőr.
Hintában ülve nem
érnek el a kérdések, nagyobb élmény a lendület a válaszkeresésnél. Gondolatok helyett
az emlékek szőtte hálóra bízom magam. Edzésben van az elme, a csökkenő sebesség
sem szab gátat a gondolatvirágoknak, csak talán másfele nyúlnak. Olyanok, mint
a kései fecskék, akik bohém módjára élvezik a napsugarakat. Új értelmet nyer a tudatlanok
boldogsága.
A hinta sem mutat
más lehetőséget. A mosoly a valódi fegyver, a mámor a felkészülés, az elégedettség
a célszalag. Azt átszakítva mégis újabb körbe hajszol a lendület, nem futok a
cél után, hisz velem együtt szalad.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése