Mutató

Zajra ébredek. Súrlódnának a valósággal a nesztelenül suhanó percek, megvalósíthatatlan kívánságot teljesít az óramutató. Mesebeli tájat lát a szem, összeolvadnak a fák a köddel, a köd a sötéttel, az út az árokkal. Nem kellenek árnyékok, sem színek, a retinába ég a vakító fehérség. Aludnék, inkább álmodom. Azt, hogy nem fáj az ébredés, azt, hogy nem bánt a dugó, azt, hogy nem nyűg az út. Azt is, hogy olvad a mosoly a fagyon, egymásra rakódnak az emlékek. Távolinak tűnik a tegnap és közelinek a tavalyi év. Az álomban maguktól születnek meg a döntések. Nem elhallgatott igenek és ki nem mondott nemek jelzik az ösvényt, hanem az út mutatja a lehetőségeket.

Álmot élek. Csendes szobában ragyognak a csillagok, meleg a takaró, szállingózik a hó.

Az sem baj, ha felkel a nap.

Csendes

Legyőzi a csönd a zajt. Bódultam lapulok a falhoz, lehajtom a fejem. Megpihennek az ujjak és az elme, elcsitul a véráram. Nem mozdulok.

Nem gondolok a nedves matracokra, a hideg pokrócokra, az elgémberedett kezekre, az üres tekintetekre.

Sem a ragyogókra, a fürkészőkre, vagy a beletörődőkre.

A csupasz faágakra gondolok. Akkor vetkőznek, amikor más fázik, akkor öltöznek, amikor mi olvadunk. Szabadon állják a mínuszok ostromát, büszkén merednek a kék égbe. Ha látnának, tiszta lenne a tekintetük. Bölcsesség tükröződne a szemeikből, olyan meglátásokról mesélnének, amelyekről álmodni sem mertem.

Pedig merészeket álmodok. Vakmerően teljesítendőket, irigyelhetőket, ösztönzőket, simogatókat, tisztítókat és melegítőket.

És békés álmokat élek. Csendes csodákból szőtt takaró alatt bújok el éjjel.

Igen, ez a takaró is csendes csodákból készült :)