Indák

Zöldellő indaként kavarognak a gondolatok a tavaszi eső ritmusára. A gyökerektől indulnak a kételyek, kapaszkodókat keresnek a merész tervek és szétmállasztják a bebetonozott hittételeket. Csak a legzsengébbek törnek az ég felé, jövőre azonban azok lehetnek a rombolás mesterei.

Barázdákat vájnak a régi emlékek, mosollyal gyógyul a begyulladt tenyér. Nosztalgiáznak a szürkén távolba révedő szemek, nemcsak a kérdésre felelnek a válaszok. Utópiát idéz a lelkesedés, az mindenkinek jár az idő.

Szól a csend, cirógat a néma sóhaj, bánt a szótlan beszéd.

Lemossa az eső a lendület felvert porát, elsodorja a tavalyi száraz gazt az áradó folyó. Új indák jelennek meg a rég ismert parton.