Hold

Különös fényt vet a telihold a tájra. Barátságosak az árnyékok, mintha nem ment volna le a nap. Ezüstös köpenybe burkolja a fákat, puha takaróként lepi el az út menti gazt. Új értelmet nyer a töltés menti pókháló. Korlátozó, nőni, szárnyalni nem engedő kötelék helyett védő pajzsként tetszeleg a hintázó előtt. Kulissza lesz az ijesztő vastömbből, fülbemászó dallam a kósza szélből, akarok a félelemből.

Összecsengenek a mondatok, megmosolyogtat az egyszerűség. Ugyanazt az utat járjuk.

Mámorítóan tökéletes a tavaszi este, most másé a világ gondja, enyém az idill.